Szakmai Találkozó

Edina 24 évesen egy kis marketingügynökség asszisztenseként mesélte el női vezetőjének, hogy gyermeket vár. Ám az örömhír nem mindenhol örömhír… Ettől a naptól kezdve elkezdődtek a megalázó feladatok: az iroda teljes nagytakarítása egyedül, értve ebben az ablaktisztítást is; az iroda költözésekor az aktakupacok emeletre cipelését, létrán állva felpakolásukat; a főnök magán csekkjeinek kezelése korábban is feladat volt, bevezetett rendszerrel, de ekkortól valahogy sosem találta a befizetett csekkeket az asztalán; a hivatalos levelek közé kevert pénz, amit Edina bevételezett a házi pénztárba, ám ezt aztán lehetett keresni rajta dühöngve, és amikor a pénz megvolt a pénztárban, akkor azt számon kérni, miért oda tette; az utolsó csepp az a megjegyzés volt, hogy nem kért engedélyt a teherbe esésre a főnökasszonytól. A mindennapi gyomorgörcs, az állandó idegeskedés, az elviselhetetlen nyomasztás miatt ekkor ment el betegállományba, de mivel sem a fizetése, sem a táppénze nem érkezett meg időben, munkaügyi per és felmondás lett a vége. Majd az utódja esetében is….

Az ember lánya egy munkahelyen sem gondolja azt, hogy egy női vezető is zaklathat szexuálisan egy női beosztottat. Na, nem épp a hagyományos módon, mégis… Hiszen szexuális célzás a mondat: ha te belépsz valahová, süt a szex belőled, még ha egy darab zsákvászon van is rajtad; ezzel összefüggésben mennyire romboló a megállapítás, miszerint az ügyfeled is utálni fog első ránézésre, hiszen középkorú nő. Szintén szexuális célzás, hogy miközben a gyerekek miatt nem tudsz elszabadulni egy hosszú hétvégés csapatépítésre, a reakció az, hogy inkább otthon csinálsz még ugyanannyit. Természetesen mindezeket a kollégák jelenlétében. És ha mindezt túlellenőrzéssel, hétvégi, magáncsatornákon át történő üzengetéssel, és egyéb megaláztatásokkal (pl. plázacicának titulálással) tarkítjuk, akkor az eredmény felmondás, és per.

Közel húsz éve hallottam ezt a szót először, mikor egy tréner ismerősömnek meséltem a munkahelyi élményeimet. Élmények, amelyek a mindennapi poklot biztosították, s melyben reménykedtem csak, hogy egyszer véget is érnek. A téma, akkor még új volt Amerikában is, nemhogy itthon. Nem is tudtam volna kihez és hova fordulni, így a csatáimat egyedül kellett megvívnom. Most, végre kitesszük a témát, nyíltan beszélünk róla – s arra gondolok, hogy ennek az akkori fiatal, pályakezdő munkavállalónak ez mekkora segítség lett volna.

Kaszás Helga – Eurest HR igazgató